Hajnalban ébredtem.
Felriadtam.
Nem volt ijesztő álmom, semmi ilyesmi. Szerintem a meglepetéstől ébredtem fel.
Azt álmodtam, hogy a fejemet ráhajtom egy férfi mellkasára. Semmi szexualitás, félreértés ne essék.
Álltunk mindketten, én teljesen felöltözve, Ő pedig félmeztelen, és legalább egy fejjel magasabb tőlem. (Semmiféleképp nem F.) Arca nem volt. Csak felsőteste.
Ráhajtottam a fejemet a mellkasára, Ő egyik kezével átkarolt, engem pedig elöntött a boldogság, a biztonság, az öröm, a szeretet.
Ekkor ébredtem fel.
Hiányzik, hogy szeretve legyek, hiányzik, hogy odabújjak valakihez, akinek én vagyok a mindene, akinek csak én kellek, aki szépen szól hozzám, akit jó megcsókolni.
Akivel jó lefeküdni és reggel ébredni. Akihez éjjel oda lehet bújni, karjaiban aludni.
Aki megnevettet. Minden nap. Sokszor.
Akivel táncolni lehet, bárhol és bármikor.
Csak ennyi hiányzik.
De nagyon.
