Na EZ az életem.

                        ÉN VAGYOK FELELŐS A SAJÁT BOLDOGSÁGOMÉRT!

Vééégre bevezetttem az internetet az albérletbe… 1  hónap tévé és net nélkül, manapság nem kis teljesítmény!!! 🙂

Azt sem tudom, hol kezdjem… Rengeteg minden történt velem az elmúlt néhány héten, ezek közül több váratlan fordulat is, amiről soha nem is álmodtam volna….

Kezdjük onnan, hogy szerdán, amikor elköltöztünk, MEGNYUGODOTT A LELKEM. Ezt másképp nem is tudom leírni. amikor bezártam az ajtót és a kaput magam mögött, semmi bánat vagy fájdalom nem volt bennem.. csak a szorongás, hogy rajtakap. Azon görcsöltem, hogy mi lesz ha épp akkor ér haza, amikor nagyban cuccolunk kifelé. 100% biztos voltam benne, hogy valamelyik szomszéd jelenteni fogja neki, és nem is tévedtem. A szerencsém az volt, hogy szó szerint 5 PERCRE rá ért haza, ahogy én eljöttem… közeli barátnőmhöz betettem csak a fiam biciklijét, és jöttünk HAZA  a lányommal.

Szóval, fiam suliban volt még délelőtt, amikor mi 2 óra hossza alatt elhoztunk ide mindent. Belegondolni is rossz… Hogy lehet 2 óra alatt összeszedni mindent, ami fontos? Hogy lehet 2 óra alatt fél életünk anyagi részét összeszedni? Ez egy külön téma lesz a blogon. Hogyan szökjünk el otthonról 2 óra alatt… Nem viccelek, komoly felkészülés előzte meg, az mellett is, hogy napi 12-13 óra hosszát dolgoztam akkoriban. Továbbra is maradt a mottóm… MINDENT LEHET, CSAK AKARNI KELL. Akarni, de nagyon. 

Én pedig NAGYON ki akartam törni ebből a terrorból. 

Amikor az utolsó doboz is bekerült a lakásba, BIZTONSÁGBAN éreztem magam. 

Pedig akkor már túl voltam 1-2 (3-4), telefonhíváson TŐLE… A tudat, hogy nem tehet ellenem semmit, hihetetlen erőt és magabiztosságot adott adott. 

Fiamért már innen, a lakásból mentem a suli elé. (3 perc gyalog. Lányom sulija 8 perc gyalog. A munkahelyem szintén 3. )

Amint már írtam is, fiammal előző este tudattam, hogy szerdán már nem a házba, hanem az új lakásunkba fogunk menni, akkor este szomorkodott rajta egy kicsit, de mondhatom, szerdán már csak a kíváncsiság maradt meg benne. Hazajöttünk, és függetlenül, hogy minden csak be volt dobálva, tetszett neki a lakás. Anyu hozott nekünk ebédet, amit a nappaliban a kávézóaszalról, földön ülve, igazi tábori hangulatban ettünk meg 🙂 Igen.. és én is ETTEM. Szó szerint zabáltam. Jóízűen. Hónapok óta először. Tudtam, hogy nehéz idő áll előttünk, tudtam, hogy még csak fél havi fizetésem lesz (szeptember közepén kezdtem dolgozni), de valahogy…… nem is tudom…  Nem mondhatom, hogy nem érdekelt, de az a rengeteg tortúra amin keresztülmentem, az a rengeteg szenvedés, sírás, görcsölés, félelem, amit átéltem, megerősített. Úgy éreztem, az a pokol legalja. Attól rosszabb már nem lehet. Rohadtul féltem, hogy fogjuk kihúzni ez első hónapot, mert mert az az ici-pici kis összespórolt pénzecském nem sokra elég. Anyu mondta is, hogy pénzt ő nem tud adni, de szívesen főz, akár minden nap. Tehát nem fogunk éhezni. A számlák pedig csak novemberben érkeznek-az októberi hónapra, tehát ezen sem kellett görcsölni. A többire meg elég lesz a fél fizetésem… 

Így vágtam neki a nagy önnálló életnek. Semmi nélkül. Szó szerint. A közös vagyonunkból, ami az ingóságokat illeti, csak a mosógépet és a mikrót hoztam el. Berendezett a lakás, másra nem is volt szükségem. Ilyen apróságokat még mint a vasaló, mixer, stb, természetesen elhoztam még, ja meg a gyerkőcök ágyait, íróasztalokat és a SZÁMÍTÓGÉPET is, amit már leírtam, hogy ezért balhézott F legjobban.

Nincs, aki ne mondta volna, hogy hülye vagyok. Miért nem hoztam el többet. Vagy miért nem követelem, hogy vegyen egy lakást a gyerekek nevére… Hülye vagyok, lehet. De nekem az volt a lényeg az egészben, hogy az ÉN lelkem nyugodjon meg. Ebbe a házasságba semmi nélkül mentem. És 2 gyerkőccel jöttem el. Ennyi. Most kezdjek bele pereskedésekbe? Évekig? Azon görcsöljek, hogy megkapom-e amit követelek??? Megint csak hol leszek? Hogy állandóan F-el kell összetűzésben lennem, állandóan ott fog lenni valahol az életemben. Nem akarom őt SEHOL. Minden szálat elvágok, ami hozzáköt. Mármint ami kettőnket illeti, mert a gyerekektől nem fogom őt eltiltani, ez a legnagyobb marhaság amit egy anya tehet- hacsak nincs valami nyomós oka. 

Amit nem tudtam elhozni, és legjobban féltem is, hogy mi lesz… az arany ékszereim. Kedd este F elvette a kassza kulcsát, mintha érezte volna, hogy készülök valamire. Akkor vette el a gyerekek útleveleit is. Az volt a gond az egészben, hogy az aranyaimat már rég kiszedtem volna, de annyira nehéz kinyitni a kasszát, hogy nem bírtam. Lényeg az egészben… Pár nap múlva lebonyolítottunk egy cserét. Mondtam, visszakapja a számítógépet, ha ideadja az ékszereimet… Szerencsére ráállt… 

Na most, az első meglepő fordulat. 

F édestestvére és felesége felhívtak, hogy hallották mi történt, szeretnék nekünk adni a számítógépüket.  

… Itt most azokról az emberekről van szó, akiket nekem útálni kéne. Akiket F akarta, hogy útáljunk, mert az öccse volt a szüleik kedvence mindig is, mái napig. F volt az, aki kilógott a családból. Kb 2-3 hónappal előtte tudattam F-el, hogy nekem elegem van ebből, nem fogom őket ellenségnek tekinteni tovább, SOHA az életben nem tettek nekem semmi rosszat!!! Ez már az ellenállós időszakomban volt. Azóta én beszéltem is Sz.-val rendszeresen, ami mindig őrjöngést váltott ki de rohadtul nem érdekelt. Akkor már elkezdtem a saját eszemmel is gondolkozni. Minden családi összejövetel arról szólt, hogy ki kinek fog beszólogatni??! Ugyan már.. Mindezt azért mert F így irányította… tudom, hogy úgy hangzik az egész, hogy mindent rá akarok kenni, nem így van. Csak arra akarok rámutatni, olyan nőknek, akik lehet pont ilyen helyzetben vannak, hogy hihetetlenül manipulatívak tudna lenni a lelki erőszakot gyakorló férfiak. (TUDOM. FORDÍTVA IS VAN, NŐK IS LEHETNEK ERŐSZAKOSAK. AZOKRÓL ÍRJON VALAKI MÁS, NEM VAGYOK KOMPETENS A TÉMÁBAN)

Eszem ágában sem volt elfogadni a gépet, hát azért nem kis összeg egyet venni, de nem kérdeztek. Sz. egyszerűen jött, és elhozta. Ennyi. Aztán még hozzátette, hogy nem tudja mi történ köztünk, de MELLETTEM ÁLL.

…??!!! Én meg csak pislogtam. Mi van? Hát F rokonságáról van szó… Nem is gondoltam, hogy egyáltalán szóba állnak velem.

Azóta, mondanom sem kell, többet beszélünk, mint bármikor előtte. Nem F-ről, semmi ilyesmi. Egyszerűen elkezdtünk… jóban lenni?? Furcsa, de jó. Mégiscsak fele életemet abban a családban töltöttem el.

Második meglepő fordulat, hogy felhívott a munkahelyemen F nagytatája. Az a nagytata, aki kitiltotta apósomékat, F-et és öccsét a családi vagyonból. Az a nagytata, akikkel évek óta semmi kapcsolatunk nem volt. Szombaton hívott, hogy menjek el hozzá, szeretne velem beszélni. 

-Tati, ne haragudjon, de ha maga is azt akarja nekem elmondani, mekkora hibát követtem el, hogy menjek vissza a gyerekkelé együtt F-hez, akkor őszintén megmondom magának, nem megyek el.

-Dehogy azért! Azzal a famíliával én mindent befejeztem! Hallottam, hogy otthagytad őket, azért szeretném még látni a gyerekeket, amíg élek.

… Elmentünk persze. Gyerkőcöknek ő a déditatájuk, fiam nem is emlékszik rá…. Nagyon kedvesen fogadott bennünket, jól elbeszélgettünk, elpanaszolta egészségügyi problémáit, mint minden 90 éves… Adott nekünk gyümölcsöt és egy borítékot. Hát most mit mondjak. És megint csak: F rokona. Nem az enyém.

Tatinál voltunk azóta már többször is, vele is tartjuk a kapcsolatot.

A harmadik furcsaság, szintén F rokonsága… F unokatestvére, akivel meg azért nem tartottuk a kapcsolatot, mert apósom és az ő édesapja összevesztek. Facebookon írt rám. Hogy rengeteget gondol rám, nagyon sajnál (engem- nem F-et), szintén: nem tudja mi történt, de biztos benne, hogy egy anya nem jókedvében dönt arról, hogy egyik napról másikra gyermekeivel elhagyja az otthonát. Mondanom sem kell, vele is rendszeresen beszélünk mostanában…. 

Miért kell, hogy elváljak, ahhoz, hogy az ex férjem rokonsága elkezdjen VELEM és nem VELE beszélni?? Milyen hülye fordulatok ezek??! 

Lesz mit írnom most a napokban.. nincs vége még az érdekességeknek HIHETETLEN mennyi dolgok tudunk meg arról az emberről akivel 17 évig együtt voltunk -MIUTÁN különválnak útjaink.