Utórengések

Most jön ki rajtam… Tudtam, éreztem, hogy nem fog ez csak ilyen egyszerűen elmúlni. Nem létezik, hogy csak ilyen egyszerűen túlteszem magam rajta…

Minél inkább távolodom előző életemtől, annál több dolog jut eszembe. Egymás után jönnek elő az emlékek, amiket évekig elnyomtam magamban. Lehet az is hozzájárul, hogy most már merek ezeken gondolkozni, mert tudom, hogy vége és soha többé nem kell ezt átélni. 

A miértek érdekelnek… pedig nem kéne. Sohasem fogok rájuk választ kapni.

Kezdetektől volt egy-két dolog ami nem stimmelt. Miért nem figyeltem ezekre a jelekre?

Talán azért, mert amikor 17 évesen egy 2 évig tartó kapcsolat után egyedül maradtam, öregnek éreztem magam… (csak szólok, ez 20 évvel ezelőtt volt, akkor még a lányok huszonévesen mentek férjhez… ) és csak két évre rá ismertem meg ex-férjemet. Talán azért, mert otthon sem stimmelt minden és mielőbb szökni akartam… Alkoholista, munkanélküli mostohaapa, anyunak a gerincproblémái… ő sem birt dolgozni, néha alig volt mit enni. Féltestvérem akkor kezdte a középiskolát a fővárosban(vakok és gyengénlátók számára ), én végzős a gimiben. Anyu a konyháig sem birt kimenni, öcskös csak hétvégeken járt haza, sokszor jöttem arra haza a suliból, hogy mostohaapám rántottát, vagy hasonló gyorsan összerittyentett kaját zabál, nekem semmit nem hagyva. Lekváros- vagy margarinos kenyér volt a heti menü. Volt olyan eset, hogy mostohaapám kivette a biztosítékot, így nem tudtam tanulni miután besötétedett…

Persze, hogy elkábított a sportos, jóképű, menő pasi. 

Igen ám, de már akor is furcsállottam egyet-mást. F-nek az előző barátnői mind ilyen elveszett libák voltak, egyet kivéve- na azt szidta is rendesen. Közös bennünk, hogy mindannyian kis jövedelmű munkáscsaládból származunk, egyikünk sem tudott úgy öltözködni, fodrászhoz járni, mint azok a lányok akik hasonló háttérrel rendelkeznek, mint F. És mivel nem tudtunk annyira kirittyenni, nem voltunk annyira feltűnőek. Így már rögtön kevesebb az esély, hogy valaki kikezdene velünk és elhódítana bennünket tőle. Egyszerű a logika, nem? Voltak F-nek sztorijai, hogy mennyit bulizott és haverkodott ezekkel a lányokkal. Ezeket a sztorikat akkor el is hittem egy ideig, csak később lett gyanús, hogy elmennek mellette az utcán egy hűvös szián kivül semmi nem is utalt arra, hogy ismerik egymást.

Most már tudom miért. F-nek már akkor kissebbségi komplexusa volt, ami mái napig megvan neki sajnos. Ezért keresett olyan lányokat, akiknél felvághat, akik elalélnak bármitől amit tesz vagy mond… Hát ilyen liba voltam én is, most már látom. F-nek sohasem voltak olyan barátai sem akiknek hasonló anyagi hátterük van. Mindig csóró haverokat talált. Ma is. Ezt nem kell rossz néven venni, hogy így, ezekkel a szavakkal írom- én is ez a csóró+liba kategória vagyok.   

Alig néhány , 3-4-től nem több randi után szerelmet vallott. Miért volt erre szükség? Elbűvölő és kedves személyiség vagyok, oké, de ENNYIRE??? Mondtam neki, hogy hagyjuk ezt még, korai. De nem. Kitartóan mondogatta… Addigra már beláttam, hogy ez így nem lesz jó. Túl nagy különbségek vannak köztünk, túlságosan nyomul, nem tetszik a dolog. Szakítani próbáltam.

A ROHADT NŐI ÖSZTÖN!!!! AMIRE VÉGÜL ROHADTUL NEM FIGYELTEM!!!

Egész este sírt és könyörgött, hogy ne hagyjam el. És meggyőzött!!!!!! 

MIÉRT NEM HALLGATTAM AKKOR AZ ÖSZTÖNÖMRE? Mi a fenét tudott akkor is bemagyarázni, hogy végül meggondoltam magam??? 

Próbálok erre az estre nem úgy gondolni, hogy sose tudom magamnak megbocsátani- hiszen 19 éves voltam még csak és teljesen tapasztalatlan… Akkor nem volt internet, nem voltak blogok, ahol hasonló sorsú emberek életéről olvashatunk… Nem voltak fórumok, csak 1-2 bizalmas barátnő… akik szintén ugyanilyen tapasztalatlanok. 

A szakítani-próbálós eset után F visszafogta a tempót, nem nyomult annyira és szépen lassan meghódított. Őrülten szerelmes voltam… De 3-4 hónap együttjárás után már a házasságot emlegette. Megint rossz érzéseim támadtak. És megint túltettem magam rajtuk. A rossz előérzetemet valahova elraktároztam.

Ma már tudok figyelni megérzéseimre. Óvatosságra intenek. Nem feltétlenül teljesülnek be, de körültekintőbben tudom kezelni a helyzetet.

Hogy miért mentem bele ebbe az eleve halálra itélt kapcsolatba, majd házasságba? Mert gyermekkoromtól kezdve ezt láttam, ez volt a normális. Anyámat sose láttam boldognak, csak úgy teltek az évek, a mindennapi gondokkal és minden olyan… lapos volt. Később már rengeteget veszekedtek mostohaapámmal, nekem ez volt a normális. Barátaim szülei is így, mindenki így. 

Honnan a fenéből tudtam volna, hogy nem ez a normális? … 

Az első borzalmas veszekedésink exemmel… Akkor fel sem tűnt, hogy nem csak egyszerű civakodásról van szó. Viszont, ő is ebben nőtt fel. Agresszív az apja és meghunyászkodó az anyja. Ő ezt látta a házasságról. 

Nem kimagyarázni akarom őt… Nem kifogásokat találni viselkedésére. Egyszerűen a miértekre keresem a választ. 

Engem egy időre megnyomorított. Összetörte a lelkemet. Képtelen vagyok hinni az embereknek. Kívül erős nő és egyedülálló anya, belül egy ijedt kislány… aki csak arra vágyik, hogy valaki átölelje és biztoságban legyen. 

Félek az egész világtól.