Ne hagyd magad, csajszi!

Mármint én. Magamnak mondom.

Tegnap leesett végre.

F nem olvassa a blogomat, hanem BÉKÜLNI AKAR.

Besz..ás!!! Már itthon volt amikor erre rájöttem, ő épp ebédelt én meg a saját gondolatomtól vágtam egy olyan MI VAN??!  -arcot. Még meg is kérdezte, hogy na mi van eszembe jutott valami? Én meg áá nem, csak a holnapi ebéden gondolkozom…

Tök jól viselkedik, tényleg. Olyan dolgokat csinál, amiket normál esetben soha nem tenne. Például tegnap ELBICAJOZOTT (38-40 fok volt tegnap d.u.?!)  a cukrászdába, és hozott a gyerekeknek (csak nekik!!) egy egész doboznyi fagyit. Nagyon rendes tőle. BESZÉLGETETT a gyerekekkel. Velem is, már amennyit velem lehet, ugye. Mert nem túl sokat szólok hozzá.

Már előzőleg irtam….nincs kedvem kommunikálni vele. Egyszerűen mindig talál valamit a mondanivalómban, amin neki ki kell borulni, döntéseimet felülirja, kritizálja, semmi sem jó. Hát akkor döntögetek egyedül, aztán ha rossz a következménye, majd tanulok belőle és máskor jobb lesz. Ez is az önnálósulásom egyik fokozata. Tegnap még azt is felajánlotta, hogy kiüriti a mosogatógépet!!! Mondtam neki, hogy köszönöm, nem kell. Ezzel is úgy vagyok, hogy ha AKARJA, fogja és megcsinálja. Nem kérdezgeti. Az ilyen felajánlásokkal is rossz emlékeim vannak, mert szokta ő máskor is felkinálni segitségét, én elfogadom, aztán az első veszekedés alkalmával mit kapok vissza?? Hogy én őt állandóan DOLGOZTATOM itthon!! 

Szegényke. Én, a rabszolgahajcsár aki őt dolgoztatja. 

Mivel egy idő után minden cselekedetet, aminek rossz végződése lett, egyszerűen elutasitok, eléggé leredukálódtak a közös programjaink. Hogy miért utasitom vissza? Mert elegem lett. Egyszerűen elég. Ennyi. Ki látott még olyant, hogy leorditja a fejemet azért, mert betakartam, amikor elszunyókált a tévé előtt és takaró érintésére felébredt??? Ha négyen mentünk sétálni, egész úton azon duzzogott (!!!), hogy a gyerekek azon veszekedtek, ki menjen mellettem. Itt az volt a gond, hogy ő akart mellettem menni. Felnőtt viselkedés ez?? Aztán amikor hazaértünk azon orditozott, hogy még arra sem vagyok képes, hogy elküldjem őket előre, és hogy vele menjek, mert nekem az volt a megoldásom, hogy minden saroknál váltakoztak, igy ő is valamelyik kicsivel kellett, hogy menjen. És nem volt kiváncsi a csacsogásukra. Ez 2-3 évvel ezelőtt volt, akkor még kettesben is sok időt töltöttünk, szóval ez nem lehetett a baja, hogy nem vagyunk eleget együtt. Akkoriban be is fejeztük a sétálgatásokat. Most már csak a lányommal (néha a fiam is csatlakozik) szoktam menni. Nem mesélem az álmaimat. Miért? Mert egyszer egy régi (fiú) osztálytársamat mertem álmodni, hogy összefutottam vele a boltban és azt újságolta, gyereke lesz. Nevetve meséltem reggel, pláne, hogy a szóban forgó pasas nem éppen nősülős-fajta, erre kiborult azon, hogy mit van nekem álmodni valóm vele???? És érdekes, hogy őt, soha nem álmodom!!!  

Ezek a régebbiek, az újabb dolgok főleg háztartási munkákkal kapcsolatosak, elérte, hogy maradt neki a fűnyirás, locsolás és a hóhányás télen. Néha szokott még gyomlálgatni. És még igy is háborog azon, hogy mindent neki kell csinálni, meg hogy ha ő nem nyirná a füvet, akkor ellepne bennünket a gaz. (Amivel, ugye kimerül a háztartás témája. )

A (közös) baráti körünket is félretettük. Volt egy durva napunk, amikor grillezni jöttek ebédre hozzánk a fiam keresztszülei, akkor egész d.e. úgy orditott rám, hogy az egész utca zengett, hogy ezt is neki kell csinálni, pedig az én barátnőmékről van szó. Aztán még a vendégek megérkezése előtt belökött 1-2 pálinkát, utána még velük is, saját magának sokkal buzgóbban töltögetett mint bárkinek. Nekem meg olyanokat beszólogatott, hogy csak úgy zsibogott az agyam. (Ez valamikor májusban volt, azt hiszem.) Behivtam a barátnőmet, hogy segitsen elkésziteni a salátát, ahogy beléptünk, elhadartam neki, hogy mi van… Akkor mondtam el neki először a bajainkat. Reakció: miért nem szóltál előbb? 

Miért, miért.. mert mindig hittem a javulásban. Mert mindig, az ilyen veszekedések után rendbejöttünk. Azért. Igy is az volt a barátnőmnek az első kérdése, hogy most akkor ő hogy viselkedjen? Mondtam, hogy vegyen rólam példát, tegye fel a pléhpofát és tessék szépen vigyorogni meg jókedvűsködni. Ja, azt mondanom sem kell, hogy ilyenkor, BÁRMI is történt vendégek érkezése előtt, muszáj volt jókedvű és vidám háziasszonynak lenni, nehogy valaki megtudja. Nehogy valaki észrevegyen valamit. Aztán, ha nem voltam elég jókedvű, azért is szállt a tollam, amikor elmentek…

Szóval, amikor a grillezésről hazamentek a vendégek, mondtam, hogy én itt be is fejeztem az ilyen közös társalgásokat. Elég volt. Érdekes módon bele is egyezett. Aztán gondolkoztam, miért… Hát az utóbbi időben, a régi családi barátainkat ő szép lassan leváltotta az új (szingli, gyerektelen) haverjaira. Minden eset, amikor a rendes barátokkal voltunk, családiasan, számára időpazarlás volt. Ezért. Neki a hétvége a hobbijáról, meg a haverokról szól. 

Szép lassan nem maradt közös tennivalónk.

Szép lassan nem maradt témánk.

Most meg elkezdett hizelegni, azért mondtam már, nagyon furcsa a viselkedése napok óta. Ja, emigy veszekedés utáni napokban, amikor még haragszom rá, mindig a gyerekeken keresztül közeledett hozzám amikor szexet akart. Gondolom most is ez van. Épp tegnap mondtam a barátnőmnek, hogy nem adok neki egy hetet, hogy bepróbálkozik majd. Csak most nem veszekedés utáni napok vannak…hanem válás előtti hónapok. 

Néha meginog az önbizalmam. Amikor annyira rendes is tud lenni és olyan szépen tud hozzánk szólni… Akkor arra gondolok, hogy lehet mégsem kéne csak igy feladni, lehet van még benne valami jó is… De aztán elképzelem, hogy hozzámér, eszembe jut, hogy milyenek voltak az utolsó együttléteink… A nehéz szuszogása, az izzadságszaga, az önzősége. A rengeteg alkalom amikor fikarcnyi lelkiismeret furdalás nélkül, annyira megaláz, annyira padlóra küld, hogy napokig, hetekig nem tudom magamat összeszedni!!! Hogy 12 kilót lefogytam miatta!! Hogy összement a gyomrom annyira, hogy alig fér bele 2 teljes pizzaszelet!!! Hogy állandóan kell itthon tartani nyugtatókat és altatókat!!! Hogy szorul össze a gyomrom ahogy közeledik a d.u.5 óra!! Soroljam még??? És itt már vissza is zökkenek a valóságba. 

Ő azt hiszi, hogy minden folytatódik ugyanúgy, ahogy eddig is. Ahogy máskor túltettük magunkat a problémákon (nem megoldottuk, hanem félretettük őket), úgy most is jó lesz minden… Hát nem lesz. 

Elegem van ebből a körforgásból. Mellette nem tudok boldog lenni, nekem meg ez az egyetlen életcélom. Hogy boldog legyek már egyszer.