Kit érdekelnek a gyerekek???

Tegnap kicsit kevesebb mint 200 km-t autóztam, ebből felét ismeretlen utakon. MEGOLDOTTAM!! Ez azért ilyen nagy dolog számomra, mivel bárhova mentünk messzebbre, mindig F vezetett és mindig együtt mentünk, szóval nulla tapasztalatom van az egyedül kocsikázásban. Izgultam is előtte rendesen.. Felkészültem, google-ról kinyomtattam a kritikusabb részeket, nehogy eltévedjek valahol. Navigációt sem tudtam eddig használni, azért nem mertem magamat rábizni. Most már azt is használom. Nem tökéletesen, de lényeg, hogy sehol sem tévedtem el  . Anyósülésre tettem vizet, rágcsálnivalót, zenét felcsavartam és jó hangosan énekeltem !!!! Tök jó volt! Lehet táncoltam volna is ha megoldható lenne az autóban 😀

Mi ez a nagy boldogság? Hát csak az, hogy F előző nap mindent megtett, csak hogy menjen el a kedvem és a bátorságom az úttól. Azt mondta errefelé csupa kátyús az út! El fogok tévedni! Mindenfelé traktorok és más munkagépek vannak. Majd belezöttynek vmi kátyúba, aztán őt fogom hivni, hogy segitsen! Hát ne hivjam! Eszembe se jusson! B..jak meg ott ahol vagyok, nem érdekli semmi! Sőt, segiteni sem akart, hogy a 3 útvonal közül melyiket válasszam, hogy eljussak a táborba… 

Na, ezek voltak az előzmények. 2 percet késtünk a táborból, a többiek, az edzőn kivül még ott sem voltak….Fiamat ott kitettük, lányommal jöttünk haza, útközben szóltam neki, hogy hivja fel apát, vegyen nutellát, mert palacsinta lesz ebédre. Megjegyzem, itthonról 13-kor indultam, táborba 16-ra kellett menni, 17-re pedig gőzölgött az ebéd.

Hazaérkezett F, szó szerint odadobta a nutellát az asztalra. Mortyogott valami sziasztok-félét.. Azt hiszem. Lányom: SZIA APAAA!!! És elment a gyerek mellett!!!! Szó nélkül!! Gondolom, ölelésre, vagy egy üdvözlő puszira vágyott szegényke, mert csak rámnézett nagy szemekkel és leült számitógépezni. 

F (naná) elkezdett orditozni. Hogy miért nem jelentkeztem. Hogy azt sem tudja hol járok egész nap. Azt sem tudja mikor indultam, mikor értem oda. (Előző nap mondtam, hogy 13-kor indulok, ebben biztos voltam..) Szégyellhetem magamat,ezen  idegeskedett egész nap!!!

-Miért nem hivtál fel??? Ha már annyira érdekelt!! 

-Mert megtiltottad!

-??! Mi??!   Különben meg, mikor jelentkeztél te nekem utoljára amikor mentél valahova???

(megjegyzem, ő rendszeresen jár hosszú utakra)

-Régen jelentkeztem.

-Hát régen én is jelentkeztem volna. De hogy inditottál útnak?? B..jak meg??! Mit irkáljak még ezek után?

Ja, itt még megemlitette azt is, hogy BEZZEG másoknak tudtam jelentkezni, hogy odaértem, és szétküldtem mindenkinek egy rakás sms-t….KINEK???-Tudod te azt jól! (ez a válasz…) …no comment… senkinek nem irtam semmit…de erről úgysem fogom meggyőzni…

stb, stb, kb ilyen hangnemben 5-10 percig, teszem az ebédet az asztalra, erre elkezd orditani, hogy NEM KÉPZELED, HOGY MOST BIROK ENNI??? És elviharzott nagy ajtócsapkodással..a műhelybe? Udvarra? … Mindegy. Odajön a lányom, leülünk enni, azt mondja: ANYA ÚGY SAJNÁLLAK APA MIATT!!! Nem múlik el 2 perc, jön F, és leül ebédelni. (Az éhség nagy úr 😀 😀 ) Nem szólok semmit, erre megint elkezd valami hülyeségeket orditozni, felugrik, hogy ő nem bir egy asztalnál enni velünk, fogja a leveses tányért, hogy beüljön a nappaliba. De rájön közben, hogy a leves LÖTYÖG. 😀 Akkor szépen visszaül és elkezdi lapátolni a forró levest, akkor meg az a baja, hogy leforrázta a szájpadlását. Mi lányok meg csak ülünk, hallgatunk, eszünk. Akkor elrohan felhangositani a tévét, mert nem birja elviselni ezt a csöndet.

Eljutunk a palacsintáig. Lányom a tányérjába bámul állandóan, se jobbra, se balra, sehova máshova. Piros a pofija. Feldúlt állapotban van, látom rajta.

-Na, milyen volt a nagynéninél?- szegezi neki F a kérdést.

-Jó.

-Ennyi??? JÓ?? Látod, te rohadék (én, nem a gyerek), mondtam, hogy neked el fogják mesélni az élményeket hazáig, aztán én az egészből nem fogok tudni semmit!!!

-Nem sokat meséltek. (az útjelző táblákat lestük mindhárman, ezzel voltunk főleg elfoglalva, de ezt a tökfejnek nem fogom megmondani!!!)

-Már megint hazudsz!! Gyerekeket ellenem forditod, persze van rá időd, te vagy velük egész nap!!!

(lányom közben elment az asztaltól)

-Nem hazudok. Ha nem orditozva jöttél volna haza, biztos lett volna kedve mesélni.

És itt megint a szokásos handabanda, hogy milyen szar vagyok, milyen hazug vagyok, semmit sem változtam, nem is akarom rendbe hozni a házasságot, pedig ő mindent megtesz, pl fagyizni is akart négyesben. (80 km-re itthonról. Itt, a mi kisvárosunkban is van egy rakás tök jó cukrászda, kávézó, ahova el lehetne menni…de neki ez nem felel meg. Kérdem én-magamtól- miért?? Hát csak azért, mert megoldható. Neki mindig a LENNE, VOLNA dolgok kellenek, amik sehogy sem sikerülnek, és aztán birja azt mondani, hogy Ő AKARTA, DE NEM JÖTT ÖSSZE. Hát amikor kézenfekvő megoldást felkinálok neki, hogy menjünk el itt valahova, arra mindig vannak kifogások!!!)

Különben is..attól még nem fog rendbejönni a házasságunk, hogy fagyizunk egyet!! 

ANNYIRA igaza volt  pszichológusnak a párterápián… Nekünk a legnagyobb gondunk az férjem fejében van!!! Azt kell rendbehozni, hogy ne handabandázzon állandóan, hogy tudjon normális ember módjára viselkedni és gondolkodni, hogy tudja kezelni az indulatait. Egy hétig viselkedett normálisan az utóbbi időben (március óta). EGY HÉTIG. HÉT NAPIG. Ennyit birt ki. Ezért nem hiszem, hogy javulni fog a házasságunk, hát semmiféleképp nem javulhat. Mostanában olyan dolgokat ver a fejemhez, amiket a párterápián elmondtam??! Hát ennek mi értelme? Azon kivül, hogy bántani akar vele??? Még szerencse, hogy nem mondtam el mindent ami a szivemet nyomja, itt van erre az én pszichológusom… Meg a barátnőim… Meg anyu..

Tegnap megint el akart zavarni a háztól. 

Azon sem csodálkoznék, ha egyszer ki lennének dobálva a ruháim az udvarra. Vagy kizárna a házból. Én most már semmin nem lepődnék meg.

Alig várja, hogy találjak munkát, mert akkor repülök innen, hogy a lábam se éri a földet.

Ilyesmiket mond.

Drágaság, hidd el, én is erre várok már..Nem csak te.. Annyira elegem van belőled, annyira megnyomoritasz..  Mennyire szánalmas az, hogy a napom csúcspontja az, ha hangosan énekelek az autóban??

Miért nem lehetne ezeket az utolsó hónapokat együtt kicsit normálisabban tölteni? Miért nem tudja felfogni, hogy mindketten megváltoztunk, eddig évekig egymás mellett haladtunk, most már ennek vége? Hát ő sem szeret engem! Nem tudom miért nem tud szembesülni ezzel??? Nem csak hogy nem szeretjük egymást, de fikarcnyi tisztelet sincs a másik iránt. 

Barátnőimmel ahogy analizálgattuk, szerintük az lett a baj, hogy nekem egyszer csak kinyiltak a szemeim. Eddig az ő árnyékában éltem, körülötte forgott a világ, ő volt a mindenem, az uram, parancsolóm.

Az márciusi éjszaka a fördőszobában megváltoztatott mindent. Amikor rájöttem, hogy még CSAK 36 éves vagyok, és NEM AKAROK igy élni…és amikor rájöttem, hogy pont egy évvel ezelőtt is pont igy picsogtam lekuporodva a földre, pont ezeket a szavakat mondogattam magamnak… Na akkor jöttem rá, hogy 1 évet már elpazaroltam… Nem, az össz 17 évet nem mondom hiábavalónak, mert rengeteg szép pillanatunk volt. Annyira szerelmesen mentem férjhez, hogy szerelmesebben már nem is lehet!!! Még evés közben is fogtuk egymás kezét!!!! Állandóan nyaltuk, faltuk egymást, egymás gondolatait ismertük. … Ez elmúlt. 

Mivel a gondolataimat, vágyaimat, véleményemet mindig az övéhez igazitottam, mindeddig müködött is a dolog… Aztán eljött a megvilágosodás pillanata. Amikor rájöttem, hogy ÉN NEM EZT ÉRDEMLEM!!! Az égvilágon semmi olyant nem csináltam, ami miatt igy viselkedhetne velem!! És amióta utánaolvastam, tudom, hogy még akkor sem viselkedhetne úgy, hogy veszélyeztesse a testi és lelki épségemet, ha kiprovokáltam volna. Mindenki a saját tetteiért felelős. Én a provokációért (ami, ha tényleg van, tudtomon kivül történik, NEM SZÁNDÉKOS), ő pedig azért felelős, hogy lelkileg tönkretesz. 

Itt egy nagyon jó cikk, mintha az én életem lenne leirva benne…

Este megint odaállt a gyerekszoba ajtaja elé és onnan orditozott be nekem a hálószobába. Mondtam neki, hogy halkabban, jöjjön inkább be, de az volt a válasz, hogy úgysem alszanak a gyerekek még, TÖK MINDEGY. Mindegy??? Ezt kell nekik hallgatni? Különben meg..most mondják, hogy igen aludtak és felébredtek apa kiabálására. Meg arra is amikor reggel 7 után csapkodta az ajtókat és akkor is kiabált.

Ez kell a gyerekeknek? Igy kell nekik felnőni????!!!